EUGLOH-Porto06

Formáljuk együtt a jövőt a EUGLOH-val!

Élménybeszámoló Sikó Beáta, a szegedi Student Board elnökének tollából.


Mit adott nekem a EUGLOH?

 

Röviden összefoglalva: lehetőséget. A EUGLOH öt egyetem kapuit tárja ki a hallgatók előtt, és a tanulás megreformálása mellett különböző soft skillek elsajátítását is lehetővé teszi. A nemzetközi Student Board tagjaként – ami a EUGLOH egyik kiemelt testülete – lehetőségem nyílt külföldi, inspiráló fiatalokkal együtt dolgozni, és valami nálunk sokkal nagyobbat létrehozni. A EUGLOH egyik jelmondata a “Shaping our future!”, ami tökéletesen leírja a mi, azaz a diákok küldetését. A szövetség lehetővé teszi, hogy hallgatóként szót emeljünk magunkért, és érvényesítsük az általunk képviselt tanulók érdekeit. Erre kiváló lehetőséget biztosított többek között az októberben Portóban megrendezett Annual Summit is.


EUGLOH-Porto04

 

Mit jelent az Annual Summit, és mi történt ott?

 

Az Annual Summit a szövetség kapcsolatát erősítő, évente megrendezett csúcstalálkozó. Az esemény programjában mi, hallgatók is teret kaptunk, és egy saját plenáris előadás keretében megfogalmazhattuk azt, hogy hogyan látjuk a EUGLOH-t. Emellett arról is beszéltünk, hogy mi, diákok hogyan vagyunk képesek egy EUGLOH-közösség kialakítására. Azt gondolom, hogy hallgatóként rendkívül felemelő és megtisztelő élmény volt, hogy az öt egyetem vezetői és minden tag egyenlő félként kezelt bennünket, és lehetőségünk nyílt megközelítőleg 210 000 hallgatóit képviselni.

 

Mire számíthatnak a hallgatók a EUGLOH-tól?

 

A EUGLOH hosszú távú célja egy egységes európai egyetem létrehozása, amelyben a diákok előtt az országhatárok által felállított korlátok megszűnnek létezni. Elképesztő belegondolni, hogy a jövő EUGLOH-egyetemén szabad átjárás lesz a campusok között, és az európai gondolkodásmód, a nemzetközi tudás szabad áramlása a hétköznapjaink része lesz. Már alig várom, hogy együtt tanuljunk Európa különböző pontjain!


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sisak_MagdolnaSisák Magdolna - GTK, pénzügy-számvitel

Azért jöttem ide, mert nővérem is gazdasági szakon végzett, és mondta, hogy ez előnyös a munkaerőpiacon, mert elég jó helyen tudott vele elhelyezkedni. Eddig nincsenek negatív élményeim, bár sokat kell tanulni, de tetszik nagyon a kar, és maga a szak is, ajánlom másoknak is. Diákközpontú, gyakorlatias az oktatás, hasznos ismeretekre teszünk szert.




Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.