Miért tanulj mesterszakon? – mérnökök válaszolnak - Ludányi Balázs

A Szegedi Tudományegyem 6 kara, 27 mesterképzést hirdet a 2022-es keresztféléves felvételi eljárásban. A jelentkezők nappali és levelező tagozatos, államilag finanszírozott és önköltséges képzések közül választhatnak november 15-ig.




Középiskolában gépészeti specializációt tanult Ludányi Balázs, a Continental PPI mérnöke és egyértelmű volt számára, hogy az érettségi után a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán, gépészmérnök alapszakon tanul tovább. – Már az egyetemi éveim alatt számos lehetőségem volt a karrierem építésére, már elsősként csatlakoztam a duális programhoz, és ekkor léptem be a Continental-hoz is. Kaptam egy mentort, aki végig támogatott a tanulmányokban és szakmai céljaim elérésében. A szakdolgozatom témája is egy céges projekt volt, amivel TDK-n 2. helyezést is elértem. Az alapszak elvégzése után mechatronikai mérnök mesterszakon folytattam az egyetemet, elsősorban azért mert ezzel a képesítéssel könnyebben elérhetem a karriercéljaimat. Már BsC-s tanulmányaim alatt is besegítettem a folyamatszimulációs és modellezés című tárgyba, amit mesterszakos gépészmérnök hallgatóknak tartottunk. A mesterszak megszerzése után átvettem ezt a tárgyat a kollégámtól – fogalmazott Balázs. A Continental munkatársa az SZTE Mérnöki Karát azoknak ajánlja, akiket érdekel a technológia, kitartóak és előnyben részesítik a gyakorlati képzést.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Tikvicki_Dora_kicsiTikvicki Dóra – BTK, elméleti nyelvészet

Nagyon vonzott Szegednek az a kettőssége, hogy nyugodt és családias a város, viszont nagyon pörgős az itteni egyetemi élet. Ezért kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen az alapszakomat, illetve a mesterképzést is azért itt végzem el, mert az oktatás nagyon magasszintű és kiemelkedő színvonalú. A tanárok támogatóak, odafigyelnek a diákokra, tanulmányaikra. Az egyetemen kívül és belül is nagyon jók a lehetőségek, akár már hallgatóként fel lehet fedezni a munka világát.


Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.