401477562_764090685762562_7689633170177140531_n

Baján folytatja roadshowját az SZTE

A nagy sikerű, többszáz érdeklődővel bíró szolnoki nyílt nap után a bajai Bácskai Kultúrpalotában folytatja roadshowját a Szegedi Tudományegyetem. Az eseményen, 2023. november 18-án 10:00 és 14:00 óra között bemutatkozik az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja is. A felvételizők, szüleik és tanáraik első kézből kaphatnak információt a legfontosabb tudnivalókról.

A látogatók kényelmesen, helyben tájékozódhatnak az egyetem képzési kínálatáról, oktatási és kutatási tevékenységről, a lakhatási lehetőségekről, a hazai és nemzetközi ösztöndíjakról és természetesen a hallgatói életről is. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának, valamint karainak munkatársai ismertetik a legfontosabb részleteket az érdeklődőknek a felvételi eljárással kapcsolatban és tájékoztatást nyújtanak arról is, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezők milyen tevékenységekért, vagy eseményeken való részvéltelért kaphatnak plusz pontot a felvételi eljárás során.

Az intézmény 13 képzési területen, több mint 550 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton. Komplex módon igyekszik átadni a tudást, legyen szó magyar vagy idegen nyelvű, alap-, mester-, osztatlan, vagy doktori képzésekről, felsőoktatási szakképzésekről, vagy szakirányú továbbképzésekről. Emellett nagy hangsúlyt fektet a tehetségkutatásra, a sportra, a művészetekre és a kikapcsolódásra.

A kihelyezett nyílt nap azonban nem csak a leendő hallgatóknak szól, hanem a középiskolai vezetőknek, osztályfőnököknek, pályaválasztási tanácsadóknak és minden látogatónak igyekszik majd lehetővé tenni az egyetemi képzésekre vonatkozó, részletes információk átadását a képzési kiállításon.

 

A kihelyezett nyílt nap egyik legfőbb célja, hogy az érdeklődők gyorsan és pontos válaszokat kapjanak kérdéseikre, és ezért ne kelljen messzire utazniuk vagy túl sok időt és energiát befektetniük.

 

Az esemény ingyenesen látogatható, ám azok, akik részvételi szándékukat előre jelzik, akár SZTE-s ajándékcsomagokban is részesülhetnek a helyszínen. Regisztrálni ide kattintva lehet.

Pósa Tamara

Borítókép: Baján folytatja roadshowját az SZTE.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.




Tóth EnikőTóth Enikő – ÁOK – orvos

Szeretem Szegedet, nagyon barátságosak az emberek. A TIK-ben jó tanulni, ugyanis a hatalmas babzsákok, a klíma és a jó internet miatt kényelmesen lehet itt eltölteni a hosszú órákat. Szerintem nagyon színvonalas a képzésünk is, és egy versenyképes diplomát fogunk kapni. Élvezzük, hogy gyakorlatias az oktatás.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.