Ha drámaíró lennék, valószínűleg drámát írnék belőle, olyan helyzet ez: mint minden olyan szituáció, amelyben meghatározott számú, egymás számára idegen ember viszonylag kis helyen van összezsúfolva. Filmet készítettek már liftbe ragadt emberekről, színdarabot írtak már egy koccanás helyszínén összeverődött spontán tömegről, ezért gondolom, hogy nem várathat magára sokat az a komédia vagy tragédia sem, amely az igazolásos, vagyis a bejelentett lakóhelyüktől távol szavazó állampolgárok választási tortúráját mutatja be. A címe lehetne mondjuk nemes egyszerűséggel: Kampánycsend.
Mindezt nem csak azért mondom most el, mert az egyetemi városokban, ahol a szokottnál is nagyobb arányban élnek életvitelszerűen olyanok, akik nincsenek hivatalosan bejelentve, de szavazni nem utaznak haza, különösen aktuális lehet ez. Hanem azért is, mert a választási szatíra ezen felvonását résztvevő megfigyeléssel magamnak is szerencsém volt átélni, bár tisztában vagyok vele, hogy a magam szűk háromórás várakozásával nemcsak sok más állampolgár várakozási idejét nem közelítettem meg, de egy kiadós antik tragédiának a hosszáig sem jutottam el. Annyiban mindenesetre roppant tanulságos és mindenkinek ajánlható trip egy ehhez hasonló választási procedúra, hogy e szűk három óra alatt is elképesztően érdekes ismeretekkel lehet gazdagodni saját honfitársainkról, még úgy is, mint ahogy például én is tettem, ezt az időt egy könyv olvasásával araszoljuk végig. Mert ki gondolná, miközben mindannyian saját nemzetkarakterológiai jegyeink között bizton felsorolnánk a türelmetlenséget, hogy az efféle sorokból másfél óránként csak egy-egy ember áll ki, és az sem szitkozódik túl hangosan? Valaki mögöttem például a Tudnod kell, ha magyar vagy! című könyvet olvasgatta, és elég fegyelmezetten vette tudomásul, hogy egy ilyen című könyv újabb kiadásába nyilván a mai nap is belekerülhet.
A kérdéssel pedig, hogy a sorok hosszának növekedésébe belejátszott-e szervezett akció, foglalkozzanak a politikai hírek és az összeesküvés-elméletek. Közelről szemlélve a káosz egy szeletét én a mindenkori bürokratikus szervezetlenséget látva tudok csak hümmögni. Bár annyi haszna mindenféleképpen megvan annak, ha az ember ennyi időt vár a saját szavazatának a leadására, hogy minden eddiginél bensőségesebb kapcsolata alakul ki saját választásához, minden eddiginél öntudatosabb választópolgár lehet. Ez az érzés pedig hosszan elkísérheti: egészen addig, amíg az izomláz a lábban.
Turi Tímea